Üzenet az építészet iránt érdeklődőknek
„Az építés mindig valamilyen közvetlen, praktikus feladatot old meg. A tevékenység különböző formái a különböző életfunkciók számára teremtenek olyan megfelelő keretet, amilyet a tevékenység módja, a különböző funkciók jellege és az ezeket jórészt meghatározó, korszakonként változó társadalmi igény megkövetel. Olyan belső és külső tereket vagy tércsoportokat hoz létre, amelyek a használat módját a legcélszerűbben szolgálják, és amelyek megvalósítására a technikai ismeretek színvonala és a rendelkezésre álló anyag lehetőséget ad. (A használat módjába itt természetesen beleértendők az olyan tematikus jellegű igények is, mint az otthonosság, reprezentáció stb.)
Az építészet ennél valamivel több. Az építésnek minden komponensét teljes egészében tartalmazza, de azokon túl, azok segítségével egy olyan belső rendet valósít meg, amelyet az anyaggal, a szerkezettel és a funkcióval indokolni többé már nem lehet, még akkor sem, ha a funkciót a megengedettnél tágabban értelmezzük. A karnaki templom együttesét és a Parthenont, vagy a firenzei Palazzo Strozzit és a Vaux-le Vicomte-i kastélyt nemcsak a területi és időbeli távolság választja el egymástól. És nem csupán az a változás, amely időközben a szerkesztői tudást, az anyagismeretet, a rendeltetéssel szembeni igényt átformálta, hanem ezen túl az az alapvető változás is, amely az egyes elemek szerves rendszerré való összekapcsolásában is jelentkezik; a korra jellemző, a kor szemléletét tükröző kompozíció. És éppen a kompozícióban megnyilvánuló törvényszerű rend – vagy Le Corbusier szavaival élve a világegyetem rendjét idéző szervezettség – az, ami az építészetet az építéstől megkülönbözteti, ami a célszerű technikai tevékenységet a valóság művészi tükrözésének, a megismerés sajátos módjának egyetemesebb szintjére emeli.”
Szentkirályi Zoltán: A térművészet történeti kategóriái (1967)
Válogatott építészettörténeti és elméleti tanulmányok, Terc, Budapest, 2006, 274. oldal