Építészettörténeti ismeretek 1.

oktatók

  • Dr. Halmos Balázs DLA, egyetemi docens
  • Szentirmai Tamás DLA, egyetemi docens

tárgyfelelős

  • Szentirmai Tamás DLA, egyetemi docens

tantárgy típusa és óraszáma: 4 óra előadás

kreditpont értéke: 4

követelmény: kollokvium

A tárgy feladata az európai építészet kialakulása körülményeinek a bemutatása, a 4 nagy kultúra, a mezopotámiai és az egyiptomi birodalmak, valamint a hellén és a római civilizáció építészeti alkotásainak fejlődéstörténetén keresztül. Az egyes területek tárgyalásmódjának fölépítése azonos logikai rendben következik.

Az építészet fejlődéstörténetének tárgyalása előtt a történelem kiemelkedő eseményeinek és a korszak képzőművészetének vázlatos bemutatása következik. A tantárgy megismerteti a hallgatókkal az építészet eredetét az őskortól az ókori Róma építészetéig. Ismerteti a hallgatókkal azt a két elméletet, miszerint az építészet a tömegből illetve a térből alakult ki, fejlődött tovább. Megismerteti a hallgatókat Mezopotámia, Egyiptom, Görögország és Róma azon legfontosabb műemlékeivel, melyek szerkesztési logikájuk, tér- és tömegalakításuk révén hatással voltak a későbbi építészeti korszakokra is.

A szigorúan vett építészettörténeti téma mellett a tantárgy során a hallgatók megismerkednek a 20. század fontosabb tendenciáival és kiemelt alkotóival, épületeivel, melyek ismerete szükséges az építészeti szakmai diskurzushoz.

Tantárgyi tematika

Legutóbbi frissítés: 2024. 11. 08. 09:34