Huszthy Edit DLA, PHD
A képző- és a színházművészet kapcsolatának vizsgálata. A tervezői módszerek változásának elemzése a színházi Gesamtkunstwerk összefüggésében. Az improvizációs módszerek és a performativitás kutatása a képzőművészetben és a látványtervezésben.
Keller Ferenc, Kovács Péter DLA
DEBRECEN SZAKRÁLIS ÉPÍTÉSZETE // 2025
A mesterszakos hallgatók munkájukban építészszemmel tekintik át a város szakrális építészetét, és először teszik együttesen hozzáférhetővé a templomok homlokzat-, alap-, metszet- és helyszínrajzait. Az épületek lényegéből sokat megragadó és együttesen különösen tanulságos gyűjtés Debrecen kulturális örökségének szakrális kivonataként is értelmezhető.
MIKOLÁS 24 // 2024
A kötet a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék mesterszakos hallgatói által érdekesnek talált és feldolgozott 24 olyan projektet mutat be, melyek megépült épületek, épület-koncepciók és tervpályázatok.
DEBRECENI TERVPÁLYÁZATOK 1857-1989 // 2023
Magyarországon a 19. század közepéig nyúlik vissza az építészeti tervpályázatok története. Az országház épületére kiírt 1844-es tervpályázat volt az első, utána meghatározó mennyiségben készültek pályázati tervdokumentációk, melyek többsége a mai napig nagyrészt a levéltárak és mikrofilmtárak mélyén került megőrzésre. Nincs ez másképp a Debrecen városát érintő pályázati anyagokkal sem. A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék mesterszakos hallgatói jelen kiadvány elkészülésének érdekében felkutatták a fellelhető analóg, illetve digitális tervanyagokat.
IRÁNYVONALAK // 2022
Ezzel a „kutatási feladattal” tulajdonképpen kettős célt tűztünk ki magunk elé, aminek az első felét akkor is sikeresen teljesítettük, ha ezt a könyvet fizikai valójában nem tudtuk volna megjelentetni. Hallgatóink a „kötelezőn” túl, részletesebben és mélyebben megismerkedhettek a kortárs magyar építészettel és annak képviselőivel. Másrészt viszont azzal, hogy mindezt közreadjuk, egy személyes hangvételű kordokumentumot szeretnénk bemutatni az építészettel foglalkozó vagy az építészet iránt érdeklődők részére.
DEBRECEN PANELES LAKÓTELEPEI // 2021
A lakótelepek lehetséges jövőjével foglalkozni kell. Ezért is vállaltuk, hogy feldolgozzuk a város szerkezeti átalakulásának okait, a panelos lakótelepek történetét és hatásrendszerét. Könyvünk tényfeltáró szakasza után ezért azt is megnéztük, hogyan működnek a panelos rekonstrukciók a szomszédos országokban, az építész hallgatókkal közösen azt is teszteltük, mit lehetne kezdeni egy debreceni belvárosi beépítéssel.
Major Zoltán DLA
TRANSZKULTURÁLIS ÉPÍTÉSZET: A vallásgyakorlás építészeti mintázatai eltérő kultúrák együttélésének metszéspontjaiban
Molnár Dóra Eszter tanársegéd
AZ OTTHON TOPOLÓGIÁJA
molnar.dora.eszter@eng.unideb.hu
Müllner Péter DLA
A HASZNÁLÓ FELSZABADÍTÁSA: A lakótérhasználat kiterjesztésének elméleti megközelítései a huszadik század elejétől napjainkig
Rose Balázs tanársegéd
ÉPÍTÉSZETI REFERENCIÁK HASZNÁLATA: Az inspirációs forrásválasztás és az építészeti alkotási folyamat közötti összefüggések vizsgálata – többek között – a chilei Smiljan Radić építészetén keresztül. Utópiák, képzőművészet és előkép-épületek használata a tervezés során.
KÍSÉRLETI ÉPÍTÉSZET: A kísérletező építészeti megközelítés gyökerei Chilében és azok kortárs interpretációi Smiljan Radić munkáiban – az építész saját építészeti laboratóriumában és azon túl.
Szuszik Dóra tanársegéd
KÉSŐ MODERN ÉPÍTÉSZET NAPJAINKBAN: Idegen elemek, helyi megközelítések Hajdú-Bihar vármegyében
A II. világháború pusztítása, a politikai célok és a városok modernizálás hatásaként megkezdődött a falvak infrastruktúrájának fejlesztése is. Az új építmények idegen elemként jelentek meg ezeken a helyeken, több esetben szándékosan átformálták a település képét és azok működési rendszerét. Napjainkban meghatározó elemei a falvaknak ezek az épületek, de értékeik és kezelési módjaik feltáratlanok. Kutatásom célja, hogy megismerjem azt, hogy a helyi közösségek igényei hogyan formálták át az épületek megjelenését és használatát, hogy azok a településhez tartozó elemek legyenek.
Zsiros Renáta tanársegéd
AZ ÉPÍTÉS GYAKORLATÁNAK SZEREPE AZ ÉPÍTÉSZKÉPZÉSBEN: A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki tanszéken végzett projektek módszerei és eredményei.