A tanszék gondozásában megjelent kiadványok
2024 |
Mikolás 24 Mikolás Tibor 1924-2014
A könyv megvásárolható a kar könyvtárában, de hamarosan az Egyetemi Kiadó online boltjában és a FUGA-ban is. |
2023 |
irányvonalak "Ezzel a „kutatási feladattal” tulajdonképpen kettős célt tűztünk ki magunk elé, aminek az első felét akkor is sikeresen teljesítettük, ha ezt a könyvet fizikai valójában nem tudtuk volna megjelentetni. Hallgatóink a „kötelezőn” túl, részletesebben és mélyebben megismerkedhettek a kortárs magyar építészettel és annak képviselőivel. Másrészt viszont azzal, hogy mindezt közreadjuk, egy személyes hangvételű kordokumentumot szeretnénk bemutatni az építészettel foglalkozó vagy az építészet iránt érdeklődők részére."
A könyv megrendelhető az Egyetemi Kiadó online boltjában Megvásárolható a kar könyvtárában és a budapesti FUGA-ban. |
2022 |
Debrecen panel - Debrecen paneles lakótelepei A kiadvány bemutatja a paneles technológia történetét, a debreceni lakótelepek kialakulását, építéstörténetét, városépítészeti aspektusait. Bemutatja jelenlegi helyzetüket interjúk és szociológiai kutatások segítségével, kitekintést nyújt a paneles technológiájú épületek rehabilitációs törekvéseire az elmúlt időszak néhány külföldi példáján keresztül és egyben hallgatói terveken keresztül mutat be néhány fejlesztési lehetőséget.
A könyv megrendelhető az Egyetemi Kiadó online boltjában Megvásárolható a kar könyvtárában és a budapesti FUGA-ban. |
2020 |
Debrecen modern építészete 1945-75 II. DTV _ HAJDÚTERV _ IPARTERV _ KERTI _ KÖZTI _ MÉLYÉPTERV _ UVATERV
A könyv megrendelhető az Egyetemi Kiadó online boltjában Megvásárolható a kar könyvtárában és a budapesti FUGA-ban. Recenzió a két kötetről: |
2019 |
ABLAKOK - építész aloktóhét 2019 “Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a két lépcsős építész képzés mindkét szakán (alap és mester) kiemelten fontosnak tartjuk a valós projektek jelenlétét. Ez alatt egyrészt valós építészeti problémákra adott valós elméleti válaszokat értünk, másrészt olyan feladatokat, amelyek elvégzése után a hallgatói tervek valamilyen formában, részben vagy akár egészben is megvalósulhatnak, ideális esetben a hallgatók részvételével. A megvalósításban való közös munkavégzésnek az építészeti beruházás folyamatának-koncepció, tervezés, megvalósítás-modellezése mellett közösségépítő szerepe is van és természetesen egymástól is sokat tanulhatnak a résztvevők, különösen annak fényében, hogy ezen projektek nem csak egy-egy évfolyam részvételével zajlanak, hanem vegyesen vannak jelen a tanulmányaik kezdetén lévők és végzősök is. Ezen szempontok kiemelt figyelembevételére adott lehetőséget az idei félévben, hagyományteremtő jelleggel először megszervezett alkotóheti egy hetes workshop, mely reményeink szerint a későbbiekben évente kerülne megrendezésre.”
A könyv ingyenesen letölthető e-könyvként az Egyetemi Kiadó online boltjában |
2018 |
Debrecen modern építészete 1945-75 A magyarországi korai modern építészet az első világháború előtt a Vágó testvéreken keresztül jutott el Debrecenbe, az Alföldi Takarékpénztár megépítésével. A tartalmában vagy csak stílusjegyeiben megjelenő modern építészet az 1930-as évektől az 1970-es évek közepéig tartó időszak alatt követhető nyomon.
A könyv megrendelhető az Egyetemi Kiadó online boltjában Megvásárolható a kar könyvtárában és a budapesti FUGA-ban. |
Nyíregyházi Törvényszék hosszútávú fejlesztési koncepciója Az első éves Építész MSc hallgatók a 2018-as őszi félévben egy együttműködés keretében a Nyíregyházi Törvényszék Toldi utcai épületének hosszútávú fejlesztési lehetőségeivel foglalkoztak. A projekt elsődleges célja volt olyan koncepciók kidolgozása, melyek segítségével szakaszosan, kis összegű felújításokkal lehet egy komplex célt szem előtt tartva fejleszteni az épületet, hogy a dolgozók és a látogatók jobb körülmények között, kényelmesebben és célszerűbben használhassák a hivatal belső és külső tereit. |
Szárító műhely Tanszékünk oktatói 2014 őszen elfeledett értékek után kutatva a leromlott Tímár-ház “szellemjárta” épületében lehetőséget láttak arra, hogy az elhagyatott épületben mind saját hallgatóik, mind a Debrecen Egyetem szervezetei, mind pedig a város egyéb művészeti iskolái, alkotó csoportjai számáraszellemi centrumként szolgáló közösségi alkotóműhely valósuljon meg. |
beton kurzus 2017/2018 A beton kurzust első alkalommal 2016-ban indítottuk el a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékén. A projekt sikerét bizonyítja, hogy a hallgatók részéről évről évre élénk, növekvő figyelem és aktív részvétel kíséri a tantárgyat, a kurzus keretében létrehozott tárgyak számos kiállításon is eredményesen, pozitív visszajelzések mellett szerepeltek. Az első évben az anyag- és technikai próbák során beton reliefek, nyomatok és direktöntvények készültek, a második alkalommal, 2017-ben a debreceni B24 Galériafejlesztési elképzeléseihez kapcsolódóan ezek kiegészültek a körplasztika és helyspecifikus installációk, valamint a betonbútor műfajában tett kísérletekkel, melyek sikeresen mutatkoztak be a galéria nyári kiállításán és a PaD fesztiválon is, egyben a későbbi fejlesztések prototípusaiként is lehet velük számolni. 2018-ban, a tanszék kiemelt projektjéhez csatlakozva a Debrecenben megvalósuló építész / hallgatói - alkotóház, a Szárító műhely létre- hozásában jutottak aktív szerephez a beton kurzus résztvevői, a különböző építészeti és kreatív tárgyi megoldások megtervezésével, kivitelezésével. Ezzel, kilépve az elméleti síkból, a tervezési feladatokon túl, a megvalósítással vált teljessé az alkotói folyamat. izgalmas lehetőségek ezek valahol a szobrászat, dizájn és építészet határterületein, aminek célja, hogy kapukat, lehetőségeket nyisson az építész hallgatók számára. |
2017 |
Tímár ház hallgatói tervpályázat 2. forduló A kis létszámú műhelyoktatás megvalósításán dolgozó építész tanszék oktatói, a leromlott Tímár-ház épületében lehetőséget láttak arra, hogy az elhagyatott épületben mind saját hallgatóik, mind Debrecen város egyéb művészeti iskolái, alkotó csoportjai számára szellemi centrumként szolgáló közösségi létesítmény valósuljon meg. A továbbtervezésre kiválasztott terv koncepcionális kialakítása így két tervpályázati forduló során tisztult, ügyelve a megvalósíthatóságra és üzemeltethetőségre. Koncepciónk alapja a régi épület eredeti formájában történő megtartása és felhasználása, hogy ezen hangulati összetettség felhasználásával megőrzésével jöhessen létre az összművészeti inkubátorház. |
Épületfejlesztési hallgatói ötletek A félév során a negyedéves tervezési tantárgy keretében a hallgatók a Műszaki Kar épületének belső tereivel foglalkoztak. 5 fókuszpont mentén kerestek fejlesztési lehetőségeket, kis lépétékű beavatkozásokra tettek javaslatokat, melyek a hallgatók egyetemen töltött idejének sokszínűbb és minőségibb eltöltésére adhat majd lehetőséget. |
2016 |
TOKAJ - építés A régiós fókuszunk 2016-ban Tokajba vitte a tervezési tantárgyakat. Több évfolyam munkái is a városba található területekre készültek, melyeket a félév végén a volt zsinagógában állítottunk ki. |
CÍVIS házak felmérése - Debrecen Több éven keresztül dokumentáltuk Debrecen cívis lakóházait nyári hallgatói felmérő táborok keretein belül a főépítészi hivatal felkérésére. Az elkészült munkák azóta nélkülözhetetlen elemei lettek a város értékvédelemnek, fejlesztési koncepcióknak. |
Tímár ház - hallgatói pályázat 1. forduló Az első centiméterek - 2014 őszén elfeledett értékek után kutatva a Debreceni Egyetem Építészmérnök tanszékének oktatói a Tímár-ház “szellemjárta” egykori szárító épületére bukkantak. A kislétszámú műhelyoktatás megvalósításán dolgozó építész tanszék oktatói, a leromlott Tímár-ház épületében lehetőséget láttak arra, hogy az elhagyatott épületben mind saját hallgatóik, mind Debrecen város egyéb művészeti iskolái, alkotó csoportjai számára centrumként szolgáló közösségi létesítmény valósuljon meg. Centiméterről centiméterre haladva, az önkormányzat és az egyetem közös együttműködésének első lépéseként az építészmérnök tanszék kétfordulós hallgatói tervpályázatot hirdetett egy kreatív alkotóház kialakítására. |
2015 |
KIRAKAT - A debreceni építészképzés MOST A FUGA felhívása 2015-ben remek alkalom volt, hogy a debreceni építészképzéssel kapcsolatos képünk, magunk számára is élesedjen. Építész iskolánk bemutatkozása jelentős alkalom volt számunkra, hiszen az elmúlt évek munkájának gyümölcse volt iskolánk megújulása. Kiállításunkkal kapcsolatban azonban először is nem menekülhetünk a kérdés elől, hogy e megújulásból mit kívánunk reprezentálni: hallgatóink építészeti terveit, konzulensi teljesítményünk nyomatait, vagy intézményünkről, mint építész iskoláról alkotott ideánkat. A budapesti FUGA - Budapesti Építész Központban megrendezett |